Hívás! Skype!

Városnézés :: A Budai Várnegyed

Időtartam: 2 óra Gyalogosan megtett táv: 1,5 km

A budai Várhegy

A mintegy másfél kilométer hosszú Budai Várhegy a Duna fölé átlagosan 50-60 méterre emelkedik ki. Alakját tekintve elnyújtott, paprika alakú, legnagyobb szélessége 0,5 km. Anyaga budai márga, tetején 10-12 méter vastag édesvízi mészkőréteggel. Ezt a mészkőréteget mintegy 5 kilométeres - helyenként összefüggő – barlang- és pincerendszer hálózza be, amely végleges formában a középkor folyamán alakult ki. Ezek a várbeli lakók ideális búvóhelyei voltak és raktárként is szolgáltak. A kitermelt mészkövet pedig a Várnegyed házainak építésére használták fel. Sok pincében még kutat is ástak, melyekből jelenleg is kb. 80 ismert. (A Budai várbarlangok egy része ma látogatható, idegenforgalmi látványosság. Róluk az adott helyen szólunk.)

Történeti kitekintés

A Várhegy tetején végzett ásatások során bebizonyosodott, hogy a terület a tatárjárás előtt is lakott volt.
Ezt követően Buda rövid idő alatt a középkori Magyar Királyság fővárosává fejlődött. A királyi udvar csak akkor költözött oda, amikor a Várhegy déli végén felépült a nagyobb udvartartás befogadására alkalmas palota, az állandó királyi rezidencia.

Az államalapítás után, a magyar középkor első évszázadaiban, királyaink a kor szokásainak megfelelően még nem alakították ki állandó székhelyüket, hanem a kormányzásban segítő udvari kísérettel a királyságot járva intézték alattvalóik dolgait. Voltak azonban olyan települések, amelyeket a király gyakrabban keresett fel, ahol törvénynapokat tartott, vagy adót gyűjtött be. Az első ilyen központ Esztergom volt, amely később is megtartotta jelentőségét, mint a Szent István király által alapított püspökség és a magyar keresztény egyház központja. A másik jelentős központ Székesfehérvár, mely a kezdetektől — végig az egész középkorban — a Magyar Királyság szakrális központja maradt. Királyainkat itt koronázták meg, számos uralkodónkat itt temették el, az Árpád-korban itt őrizték a koronázási jelvényeket és a királyi levéltárat. Viszonylag később alakult ki a harmadik központ, Óbuda vezető szerepe. A 13. század első felétől királyaink már minden évben kormányzati és bíráskodási ülésszakot tartottak itt. A korai Árpád-korban is létezett tehát az ország középső területén három olyan fontos királyi központ, amely az alattvalók számára könnyebben megközelíthető hely volt. Közülük a 13. században Óbuda kezdett az ország központi városává válni, de az 1241-42.évi tatár (mongol) támadás az országot végigpusztítva Óbudát is jelentősen lerombolta.

IV. Béla király (1235-70) a tatárok 1242. évi váratlan kivonulása után Óbudára helyezte át székhelyét Esztergomból. Tartva attól, hogy a támadás bármikor megismétlődhet, — az ország védelme érdekében - nagyarányú várépítésbe kezdett. 1247 táján a kevésbé védett Óbuda helyett a Dunához szintén közeli lapos, széles fennsíkon az addig gyéren lakott Várhegyen - egy erődített várat hozott létre, amelyet erős falakkal és tornyokkal vettek körül. A terület kedvező terepviszonyai miatt kiválóan alkalmas volt védekezésre, ugyanakkor kereskedelmi szempontból központi fekvéssel rendelkezett. A polgárok nagyobb védelmét biztosító új város felépítését közvetlenül befolyásolta, hogy híre ment a tatárok újabb Európa elleni készülődésének. A királyi székhely (szálláshely, Kammerhof) nem a mai palota területén alakult ki. Történeti adatok és a régészeti kutatások alapján a király városi szállása, amelyet a későbbi forrásokban németül Kammerhofnak, vagy más néven régi királyi háznak - antiqua domus regisnek - neveztek, a város északkeleti sarkában emelt épület- együttes volt, a mai Táncsics Mihály utca 7-9. alatt. A várfalak valószínűleg a hegy peremvonalán épültek fel.

A király a várnegyedbe telepítette át Pest lakosságát, de új telepeseket is hívott. Közöttük nagyszámú német család volt, akiket a német betelepítők - az ún. lokátorok - hívtak be. A belső hegyperemre épült, általában két méter széles téglalap alakú és félkörbástyákkal szaggatott várfalakon kezdetben négy kapu volt: A Szombat kapu a mai Erdélyi-bástyánál (Táncsics Mihály u. 9.), a királyi nagy kúria vagy Kammerhof mellett állt, s észak felé nézett. A Várhegy elkeskenyedő részén, a mai Dísz tér déli végének keleti oldalán nyitották meg a Vízi kaput vagy - a Szent János-kaput. A nyugati oldalon a Fehérvári vagy - a közeli Zsidó negyedről elnevezett - Zsidó kapun át közlekedtek. A Várhegy déli végén volt a Kelenföldi kapu, amely a mai Tabán felé vezetett.

Buda a következő évszázadokban már az ország fővárosa. Kivételt képez Károly Róbert uralkodásának időszaka. Mivel a király Buda ellenségeit támogatta, az uralkodó kénytelen volt székhelyét Visegrádra áthelyezni.

Fia - Nagy Lajos idején - a Várhegyen nagy lendülettel indult meg az építkezés: déli részén a királyi vár s annak legmagasabb tornya, az István-torony, északon pedig a polgárváros épült fel.

Az igazi fejlődés a 15. században Zsigmond király idejére esik, aki nem csak magyar uralkodó, hanem cseh király, majd német-római császár is volt, székhelyének mégis Budát tekintette. Az ő ideje alatt történt meg a vár területének kiszélesítése, mind a palota, mind a polgárváros területén. Az új várfalak helyenként 10-20 méterrel is kijjebb épültek fel, mint a korábbi, IV. Béla-kori várfalak. A régi és az új falak közti részt általában feltöltötték.

Mátyás király alatt egyre nagyobb és pompásabb a királyi várpalota és a középkori polgárváros is. Buda abban a korban nemcsak Magyarország politikai, gazdasági és kulturális központja, hanem az egyik rangos főváros is volt Európában. Uralkodása idején gyakran mondták: „Szerte Európának három a kincse: Velence a vízen, Firenze a síkon, Buda a hegyen”.

Mátyás halálával véget ért Buda fénykora, 1541-ben török uralom alá került és 145 éven át a Török Birodalom végvidéke volt. A törökök csak az erődítményrendszert fejlesztették, bővítették, a többi épületet sorsukra hagyták. 1686-ban Budáról - kegyetlen harcok árán - kiűzték a törököket. A gyönyörű gótikus-reneszánsz királyi palota és a Várnegyed házainak nagy része a város visszafoglalása során pusztult el, vagy vált a tűz martalékává. A város és a palota újjáépítése a 18. században kezdődött meg, barokk stílusban. 1703-ban Buda ismét szabad királyi város lett, de politikai szerepét nem nyerte vissza. A Habsburg birodalom székhelye Bécs volt, az országgyűléseket Pozsonyban tartották. Buda az udvari hivatalnokok városa lett, fejlődése rendkívül lelassult.

A 19. század elején, a klasszicizmus időszakában a Vár területén a Sándor-palota volt az egyetlen épület, ebben a stílusban. A fejlődés Pest, Buda és Óbuda 1873-ban történt egyesítésével indult meg. Hamarosan megkezdődött a királyi palota korszerűsítése, kormányhivatalok építése. Újjáépült a Nagyboldogasszony (Mátyás)-templom, megépült a Halászbástya. A 20. század elejére kialakult a Várnak a második világháborúig változatlan arculata. Az 1944-45-ös ostrom alatt szinte minden háza megsérült, a királyi palota teljesen kiégett.

Az újjáépítés még napjainkra sem fejeződött be teljesen. A királyi palota területén végzett ásatások, régészeti kutatások felszínre hozták a középkori palotának és erődrendszerének maradványait. A polgárváros lakóházainak lehullott vakolata alól pedig napfényre kerültek a barokk időkben befalazott gótikus ajtó- és ablaknyílások, ülőfülkék.

A Várhegy épületegyüttese több évtizede műemléki védelem alatt áll. Műemlékekben való gazdagsága és a helyreállítás szakszerűségének elismerése, hogy az UNESCO 1986-ban a Budai várnegyedet, Pest és Buda dunai panorámájával felvette a Világörökség listájára.

 

Kapcsolatfelvétel