A német nyelvterület a kontinentális nyugatgermán dialektus-kontínuum része, amelyben a szomszédos helyi tájszólásokat általában kölcsönösen megértik, és ahol a különbségek annál nagyobbak lesznek, minél távolabbi két tájszólást hasonlítunk össze. A teljes német nyelvterületben csak a szabvány-nyelv (Standardsprache) közös, mely átfogja a tájszólásokat és a regionális beszélt nyelveket, azonban ennek is legalább 5 változatát különböztetik meg (németországi vagy szövetségi, osztrák, svájci, luxemburgi és liechtensteini szabvány-német)[1]. Míg a szabvány-változatok közötti különbség viszonylag csekély, léteznek olyan tájszólások is, amelyeket a német nyelvterületen belüli más beszélők alig értenek meg.
A német tájszólások osztályozása 19. századi kutatásokon alapszik. Ebben az időben kezdődött sok helyütt a köznyelvek, mint a szabvány-nyelv és a tájszólások keverékeinek kialakulása is. A 20. század közepe óta a köznyelvek kiszorítják a régi nyelvjárásokat. Meghatározó befolyással voltak erre a menekülthullámok, a rádió és a televízió elterjedése és az irodalmi német szabvány-nyelv iskolai oktatása.
A pluricentrikus német szabvány-nyelv változatai egyrészt a szövetségi német, az osztrák és a svájci szabvány-német, másrészt – a normatív önállóság csekély mértékével – a liechtensteini, a luxemburgi, a kelet-belgiumi és a dél-tiroli szabvány-német.
1. ábra: A német nyelv szabvány-változatai
Németországban, Ausztriában, Dél-Tirolban és Belgium német nyelvű részén a szabvány-német mindenkori változatai egy szabvány-nyelv valamennyi jellemző funkcióját ellátják. A Svájcban a szabvány-német svájci változata túlnyomórészt az írott nyelv területére korlátozódik, a köznyelvek majdnem kizárólag a svájci tájszólások. Luxemburgban a szabvány-német luxemburgi formája mellett létezik egy luxemburgi nyelv, amely egy szabvány-nyelv néhány funkcióját ellátja.
A szabványosított szókincset, amely a német nyelvterület mind a 7 nemzeti központjában azonos, Gemeindeutsch-nak (kb. = közös vagy általános német) hívják. Hiányos szókincsével az általános német nem alkot önálló nyelvváltozatot (még kevésbé egy fölérendelt irodalmi nyelvet); de ez alkotja a 7 változat mindegyikének alapállományát.
Lásd még: A német nyelv változatainak szótára, A szövetségi német irodalmi nyelv, Nyelvhasználat a Német Demokratikus Köztársaságban
2. ábra: A német nyelv nemzeti és regionális változatai
|
|
|
A német nyelvjárásokat általában a Benrath-vonal (a maken-machen izoglossza határa) mentén sorolják be. Északi oldalán beszélik az alsónémet nyelvjárásokat (az ábrán sárgával), amelyek a II. német hangeltolódást nem követték. Déli oldalán beszélik a felsőnémet nyelvjárásokat (az ábrán türkíz és bronz színnel), amelyek a II. német hangeltolódásban érintettek.
3. ábra: Az alnémet nyelvjárásokat (sárga) a Benrath-vonal választja el az átmeneti területtől (türkíz). Az átmeneti területet (türkíz) a felnémet nyelvjárásoktól (bronz) a Speyer-vonal választja el.
A felnémet (Hochdeutsch; nyelvészeti értelemben) nyelvjárások tovább oszthatók közép- (Mitteldeutsch) és felsőnémet (Oberdeutsch) nyelvjárásokra. A múltban gyakran a karlsruhei vonalat (euch/enk vonal a keletfrank-bajor nyelvjárási határon és a mähe/mähet vonal a délfrank-sváb nyelvjárási határon) nevezték meg a közép- és felsőnémet nyelvjárások közötti (nyelvi) határnak. Ma általában a speyeri vonalat (Appel/Apfel-vonal), de a nyugaton majdnem ugyanígy futó germersheimi vonalat (Pund/Pfund-vonal) tekintik a felső- és középfelnémet nyelvhatárnak.
A legtöbb felső- és középfelnémet nyelvváltozatban a II. német hangeltolódás csak részben ment végbe, így a kelet-középnémet nyelvváltozatokban is, amelyek nagymértékben hozzájárultak a szabvány-nyelv kialakulásához. A közép- és felnémet a felső- és legfelsőbb alemann és a bajor-tiroli nyelvektől kezdve, amelyek teljes mértékben megvalósították a II. német hangeltolódást, egészen olyan változatokig terjed, amelyekben a hangeltolódás nagyon korlátozott. Általánosságban azonban a Benrath-vonalat (maken/machen) tekintik a magasnémet változatok északi határának.
Németalföldi németnek nevezzük azokat a változatokat, amelyekben a II. vagy felnémet hangeltolódás nem vagy csak kis mértékben ment végbe. A szoros értelemben vett németalföldi német (alsószász és kelet-német) az ószász nyelvből származik, és Észak-Németországban és Hollandia északkeleti részén beszélik (ahol "nedersaksisch" néven ismert). Beszélői szigorúan önálló nyelvként értelmezik. Az Európa Tanács nyelvi chartája értelmében a németalföldi nyelv Németországban és Hollandiában regionális nyelvként hivatalos státuszt kapott. Korábban Hamburg, Schleswig-Holstein, Alsó-Szászország, Mecklenburg-Vorpommern és Bréma német tartományok a nyelvi charta III. része alapján oltalom alá helyezték a németalföldi nyelvet.
Az alsó-rajnai németalfrank alsó-rajnai változatai, akárcsak a tulajdonképpeni németalföldi nyelvjárások nem, vagy csak kis mértékben estek át a II. vagy a felsőfelnémet hangeltolódáson. Nyelvileg azonban közelebbi rokonságban állnak a szomszédos holland nyelvjárásokkal, mint a szomszédos német nyelvjárásokkal. Ezért az alnémethez való besorolásuk vitatott[2]. A hollandhoz hasonlóan az óalfrank (óholland) nyelvre nyúlnak vissza.
A legtöbb közép- és felnémet változatban a II. német hangeltolódás csak részben ment végbe, így a kelet-középnémet változatokban is, amelyek a szabvány-nyelv kialakulásához nagyobb részben járultak hozzá. A közép- és felnémet a felső- és legfelsőbb alemanntól, valamint a bajor tirolitól, amelyek egyedüli változatokként teljes mértékben átestek a második német hangeltolódáson, egészen az Ostbergisch-ig és a Mölmsch-ig, ahol egyedül az ik szó tolódott el az ich felé (ld. még Uerdinger-vonal = a középnémet legkülső északi határa). De általában a Benrath- (maken / machen) vonalat tekintik a felső német változatok északi határának.
Az Uerdingen vonal (ik-/ich vonal) és a Benrath vonal (maken-/machen vonal) közötti terület (Düsseldorf, Mönchengladbach, Krefeld, Neuss) nyelvjárásai alsó- és középfrancia vonásokkal rendelkeznek, és dialektális átmeneti területet képeznek a középnémet-középfrank és az alsófrank nyelvjárások között.
Az alnémet és középfrank nyelvjárásokat a köznyelvben többnyire Plattnak vagy Plattdeutsch-naknevezik.
A felnémetből és alnémetből származó Missingisch keveréknyelv besorolása tisztázatlan. Hasonló a Petuh a maga fel-, alnémet, dán és dél-jütlandi nyelvi elemeivel. A dél-jütlandit erős alnémet behatással és részben régebbi északi formákkal általánosságban a dán nyelv egyik nyelvjárásaként sorolják be. A Sydslesvigdansk (Südschleswigdänisch), a Schleswig-Holstein északi részén elterjedt dán változat is mutat német hatásokat, de egyelőre eldöntetlen, hogy nyelvjárásként, a birodalmi dán egyik változataként vagy keveréknyelvként osztályozandó.
A Missingsch és a Petuh mellett az alsónémet nyelv további keveréknyelvei is léteznek; itt elsősorban a hollanddal és a frízzel való keverékekről van szó, mint például a Kollumerpompsters. Ezeket a keveréknyelveket továbbra is az alnémet, a holland és a fríz keveréknyelveiként sorolják be.
Az Észak-Amerikában beszélt különféle keveréknyelvek (pl. a Texasdeutsch) vagy a felnémet vagy az alnémet nyelv akcentusai vagy nyelvjárásai.
Léteznek német nyelv-változatok és nem-germán nyelvek keverékei is. A németből és az alsó-szorbból jött létre pl. a Ponaschemu. A német nyelv ill. a felső-sziléziai nyelvjárás elemeiből álló Wasserpolnischt részben a lengyel nyelv nyelvjárásaként, részben önálló nyelvként osztályozzák.
A jiddis azonban, amelyet eredetileg a középfelnémetre vezetnek vissza, szláv és héber befolyás alatt önállóan fejlődött tovább, és saját írást is kifejlesztett. Ezért a nyelvtudomány általánosságban önálló nyelvként kezeli.
Az alemañol, az alemán (német) és az español (spanyol) szóból ered, a német és a spanyol nyelv vegyes változata, amelyet a német nyelvterületeken élő spanyol ajkú lakosság beszél.
Tisztázatlan a Sziléziában még kb. 100 idős ember által beszélt Wilmesaurisch vagy Wymysiöeryś státusza.
Részletes információkat a német nyelvjárásokról, történetükről és magáról a dialektológiáról a Wikipedia idevágó cikke tartalmaz. Innen közöljük a legfontosabb német nyelvjárás-csoportokat tartalmazó ábrát:
4. ábra: Német nyelvterület a főbb nyelvjárási csoportokkal Wiesinger és König szerint.
Alsó-frank Fríz Alsónémet Középnémet Felsőnémet
A pidzsin nyelvek olyan közvetítő szerepű keveréknyelvek, amelyek két vagy több nyelv ötvöződéséből jöttek létre, és amelyek alapja a magasabb műveltségű vagy nagyobb számú lakosság anyanyelve. A Namíbiában létrejött pidzsin nyelv a Küchendeutsch, amelynek máig van kb. 15.000 – rendszerint idősebb – beszélője. A nemzetiszocialista idők koncentrációs táboraiban is létrejöttek pidzsin nyelvek. Ezek kulcsszavakból és gyakran kiegészítő nonverbális jelekből álltak. Ezek kulcsszavakból és gyakran kiegészítő nonverbális jelekből álltak.[3] [4] 1985-ben Wolf Oschlies javasolta az erre részben már használatos „Lagerszpracha“ fogalom általános használatát.
A kreol nyelv a pidzsin nyelvnél annyival több, hogy egy populáció anyanyelvévé is válik, és teljesebb nyelvi rendszerré fejlődik. A telepesítéssel jött létre a mai Kelet-Új-Britanniában (Pápua Új-Guineában) az ún. Unserdeutsch, egy német alapú kreol nyelv. Az Unserdeutsch mára szinte teljesen kihalt, mert a legtöbb beszélője kivándorolt, de a Pápua Új-Guineában beszélt Tok Pisin nyelv is tartalmaz kb. 150 német eredetű szót.
A nyelvtudomány Küchendeutsch és az Unserdeutsch nyelveket önálló rendszereknek tekinti.
Forrás: A cikk a német nyelvű Wikipedia német nyelvről szóló cikkének része.