Hívás! Skype!

Először is mi az, hogy 'német'?

A németajkúak glottonímái

A glottonímák a népek, nemzetek, nyelvközösségek saját maguk jelölésére használt szavai.

I. A ‘Deutsch’ szó

A ‘Deutsch’ szó a germán ‘thioda’ szóból alakult ki („nép”, melléknévként: thiodisk, diutschiu). Annyit jelent, hogy „a néphez tartozó”, és a közép-európai germán törzsek kapcsolatát jelezte, szemben a velük határos latin nyelvű népekkel.

Notker St. Galleni barát a Nagy Károly cselekedeteiről szóló Gesta Karoli c. munkájában olvashatjuk:
„qui Theutonica sive Teutisca lingua loquimur“
„mi, akik a Teutsch vagy Deutsch nyelvet beszéljük”

Az a földrajzi terület, amelyen a deutsch-nak nevezett, összefüggő dialektus-kontínuumot alkotó nyelvváltozatokat beszélték, eleinte a „diutschiu lant” nevet viselte és a 15. század óta nevezik „Deutschlandnak”. Ma inkább a német nyelvterület kifejezést használják rá.

A „deutsch” szót latin formájában (theodisce) elsőként 786-ban találjuk Gregor von Ostia pápai nuncius zsinati jelentésében. Ezt a két, Angliában tartott zsinatról szóló jelentést latinul és a nép nyelvén is felolvasták. Máig nem tisztázott, hogy akkoriban ez alatt valóban a német nyelvterületen élő nép nyelvét értették-e.

A 2 évvel későbbi ingelheimi birodalmi gyűlésről hátramaradt, a dezertálással vádolt Tassilo bajor herceg vádiratában szereplő „… quod theodisca lingua harisliz dicitur …“ egyértelmű bizonyíték arra, hogy ebben az időben már végbement egy átalakulás a „nép nyelvéből” a „német nyelvbe”. A „theodisca lingua“ Nagy Károly óta az ófrank népi nyelv hivatalos megnevezése volt. A latin „theodiscus“ (néphez tartozó) az értelmiség nyelvéből való; alapja a nyugat-frank „theudisk“, de kapcsolatba hozható a gót „thiuda“, az ófelnémet „diot” (nép), valamint az izlandi „þjóð“ (nép) szavakkal is.

A saját nyelv korábbi „fränkisch“ megnevezése kb. a 9. század óta nem volt egyértelműen helyes, mert egyrészt a nyugat-frank nemesség a későbbi Franciaországban átvette az őshonos lakosság román dialektusát, másrészt Kelet-Frank-Ország olyan nem-frank törzseket is tartalmazott, mint az alemannok, a bajorok, a türingiaiak és a szászok. Az ófelnémet „diutisc“ forma ezidőtájt kezdte kiszorítani a középlatin „theodiscust“. A „diutisc“ szót csak 1090 körül (a siegburgi kolostorból való Annoliedben) használják először a nyelvre, a népre és az országra:
„Diutschin sprechin, Diutschin liute in Diutischemi lande.“
„Németül beszélnek német emberek a német országban.”

Az ófelnémet a legidősebb ránk maradt írásbeli nyelvi formája azoknak a népeknek, amelyek magukat deutschnak nevezték. Nem volt egységes, sok tájszólásból állt. Csak a 12. század közepén fejlődött ki a közép-rajnai területen egy középfelnémet költészeti- és irodalmi nyelv, amellyel a klasszikus udvari lovagi irodalomban találkozunk, és amely kelta mondaanyagot is tartalmazott. Ezt a költészetet elsősorban a feltörekvő nemesség alapította és művelte, amellyel felül akartak emelkedni a népen.
„A történelmi forrásokban a 8. század vége óta egyre gyakrabban találkozunk a német nyelv fogalmával, a „lingua theodiscával”.
A német nyelvi közösség tehát a nyelvéről kapta népnevét.”[1]

Nagy Károly ezt a „lingua theodisca“ nyelvet mondta magáénak és ezt tette hivatalossá. „A legmaradandóbb, amit Károly a német nyelvért tett, a ’deutsch’ név érvényesítése és beépülésének lehetővé tétele.” Károlynak szüksége volt egy a birodalom germán nyelveit jelölő névre, ahogy a román nyelvekre már létezett a lingua Romana (rustica).”[2] „Az új terminust Károly germánságra irányuló figyelme teremtette, és a germánság egy, Károly által meghatározott új részének lett a neve.”[3]

II. A német nyelv jelölése más nyelvekben

A német nyelvterület változó politikai története, valamint a román és a szláv nyelvek közötti helyzete miatt a német nyelvre (a Deutsch-ra) több különböző forma létezik, mint a világ legtöbb más nyelvére. Általánosságban a német nyelv neveinek eredetét 6 csoportba lehet sorolni:

A „deutsch” szó

Más germán nyelvekben:

▪ Afrikaans:

Duits

▪ Dán:

tysk

▪ Feröeri:

týskt

▪ Nyugat-fríz:

Dútsk

▪ Izlandi:

þýska

▪ Jiddis:

דײַטש (daytsh)

▪ Luxemburgi:

däitsch

▪ Alnémet (Németországban):

düütsch

▪ Alnémet (Hollandiában):

Duuts

▪ Holland:

Duits

▪ Norvég:

tysk

▪ Pitcairn-szigeteki angol:

doich

▪ Svéd:

tyska

Néhány román nyelvben:


▪ Romans:

tudestg

▪ Francia:

t(h)iois (elavult), tudesque (latinosított)

▪ Friuli:

todesc

▪ Olasz:

tedesco

▪ Katalán:

teutó (nyelv), tudesc (nép)

▪ Ladínó:

tudësch

▪ Latin:

(lingua) theodisca

▪ Szardíniai és Korzikai:

tedescu

▪ Spanyol:

tudesco[4] (kevéssé használatos)

A „Sachsen” szó

A „Sachsen” alatt a szászok történelmi népét értik (ma az alsó-szász nyelvterületet).


▪ Észt:

saksa

▪ Finn:

saksa

▪ Inari számi:

säksikiela

Az ír és a walesi nyelvben a Sasanach ill. a Saesneg szavak a Nagy-Britanniát meghódító angolszászokat és a mai angolokat jelölik.

A „*němьcь“ szó

A szláv nyelvekben a „deutsch” fogalom az ősi szláv *něm- (mint néma) gyökérre vezethető vissza. Ez eredetileg egy általános megjelölés volt minden nyugat-európai idegenre, akik a szláv nyelveket nem értették, és akikkel a kommunikáció nehéz vagy lehetetlen volt (vö. görög barbaros). Kivételt képez a macedón nyelv, amelyben a germanski (германски) fogalom jutott érvényre. A részben a szláv jövevényszavak által meghatározott nyelvekben, mint amilyen a magyar vagy a kazah, hasonló hangzású fogalmak, mint a magyar ’német’ vagy a kazah nemis (неміс). A múltban a románban a szláv nyelvekből kölcsönzött nemțește fogalom volt megszokott; ma egyre inkább a germană fogalmat használják. A „deutsch[e Sprache]“ jelenleg használatos fordításai a következők:


▪ Bosnyák/horvát/montenegrói:

njemački

▪ Bolgár:

немски (nemski)

▪ Kazah:

неміс (nemis)

▪ Kasub:

miemiecczi

▪ Kirgiz:

неміс (nemis)

▪ Alsó-szorb:

nimšćina

▪ Felső-szorb:

němčina

▪ Lengyel:

niemiecki

▪ Román:

nemțește (a germană mellett)

▪ Orosz:

немецкий (nemezkij)

▪ Szerb:

немачки / nemački

▪ Szlovák:

nemčina

▪ Szlovén:

nemščina

▪ Cseh:

nemčina

▪ Ukrán:

німецька (nimez’ka)

▪ Fehérorosz:

немецкий (njamezkaja)

▪ Magyar:

német

A németnyelvű ausztriai lakosságot jelölő arab fogalom, az an-Nimsā (النمسا) szintén szláv eredetű. A „Deutsch” családnevet viseli többek között Przemysław Niemiec lengyel kerékpáros, Adam Nemec szlovák labdarúgó, Reinhard Nemetz osztrák jogász, vagy a cseh írónő Božena Němcová.

A „germán” szó

A „Germane” vagy „Germania” egy fiatalabb jelenség, ami a reneszánszt követően alakult ki. Elterjedése az Európán kívüli nyelvekben főleg az angol közvetítésével történt.


▪ Albán:

Gjermanisht (határozatlan), Gjermanishtja (határozott)

▪ Örmény:

Գերմաներեն (Germaneren)

▪ Bolgár:

германски (Germanski)

▪ Angol:

German (a hollandra egyébként a fentebb tárgyalt formához hasonló Dutch szót használják)

▪ Eszperantó:

germana (lingvo)

▪ Grúz:

Germanuli (ena - nyelv)

▪ Héber:

גרמנית (germanit)

▪ Hindi:

जर्मन (jarman)

▪ Ido:

Germana linguo

▪ Indonéz:

Jerman

▪ Ír:

Gearmáinis

▪ Kiswahili:

Kijerumani

▪ Manx:

Germaanish

▪ Macedón:

германски (germanski)

▪ Mongol:

Герман (German)

▪ Újgörög:

Γερμανικά (Jermaniká)

▪ Román:

germană (a neamț mellett)

▪ Skót gael:

Gearmailtis

▪ Thai:

(ภาษา) เยอรมัน, (phasa) yoeraman

III. Különleges formák

▪ Héber:

אשכנזית aschkenasit, a német nyelvű országok középkori nevéből: Aschkenas.[5]

▪ Litván:

vokiečių

▪ Lett:

vācu vagy ritkábban vāciešu

▪ Ó-porosz:

miksiskāi

IV. Jelnyelvek

A német, brit és néhány további jelnyelvben a ’német’ jele a homlokra tett, felfelé tartott mutatóujj, ami a hegyes porosz sisakot mintázza.

Források

Wikipedia Deutsche Sprache c. cikke, valamint:

  1. Hans K. Schulze: Vom Reich der Franken zum Land der Deutschen. Merowinger und Karolinger. 1998, S. 12.
  2. Werner Betz: Karl der Grosse und die Lingua Theodisca. In: Wolfgang Braunfels (Hrsg.): Karl der Grosse. Lebenswerk und Nachleben. Band II: Das Geistige Leben. Düsseldorf 1965, S. 305.
  3. Werner Betz: Karl der Grosse und die Lingua Theodisca. In: Wolfgang Braunfels (Hrsg.): Karl der Grosse. Lebenswerk und Nachleben. Band II: Das Geistige Leben. Düsseldorf 1965, S. 306.
  4. Real Academia Española
  5. Ivan G. Marcus: In: YIVO Encyclopedia of Jews in Eastern Europe. 9. Juli 2010, abgerufen am 23. April 2013 (englisch).

Kapcsolatfelvétel