Bonyolult, összetett kifejezések

A gép– vagy járműalkatrészek fogalmi összetettsége komoly szintet érhet el, sokszor nehezen, nehézkesen megoldható feladat elé állítva a fordítót, annál is inkább, mivel az angol nyelv ragok nélküli, az egyes tagok viszonyát csak sorrendiséggel jelző meg­oldása a magyarban nem követhető, azaz inkább lehetőleg kerülendő, így, ha például a Transmission Driven Pulley Pressure Control Valve 8–Pin Connector kifejezéssel találkozunk, akkor a teljesen jelöletlen váltó hajtott szíjtárcsa nyomásszabályozó szelepe 8 pólusú csatlakozó helyett azért próbáljuk meg inkább a váltó hajtott szíjtárcsájának nyomásszabályozó szelepe 8 pólusú csatlakozója megoldást választani.

fordítóiroda xix. ker

Átfedő jelentésű szavak

Minden nagyobb terjedelmű, bonyolultabb dokumentumban találkozhatunk átfedő jelentésű célnyelvi szavakkal, tehát olyan helyzettel, amikor különböző forrásnyelvi szavakat egyazon magyar kifejezéssel tudunk visszaadni. Ezek rendszerint békében megférnek egymás mellett, hiszen legtöbbször más és más kontextusban kerülnek elő. Ilyen például a beállítás szó, amely lehet a setting, de akár az adjustment fordítása is (előbbi mondjuk az autórádió, utóbbi a futómű témakörében). Előfordulhat ugyanakkor ütközés is: az Engine, Motor, Motorcycle szó fordítása egyaránt lehet motor ma­gyarul, így ha ez a három kifejezés egyazon dokumentum ugyanazon helyén fordul elő, nehéz helyzetbe kerülnél a fordító. Ekkor tehát kiegészítő információ szüksé­ges a magyarban, így lesz az engine belső égésű motor, a motor villanymotor, a motorcycle pedig motorkerékpár.

fordítóiroda német

Nagy kezdőbetűk kezelése magyarra fordításkor

Angol nyelvű dokumentumokban, illetve elnevezéseknél gyakorlat az ún. „title caps” forma használata, azaz a kifejezések minden egyes szavának kezdőbetűje nagybetű (pl. Operator’s Manual, Quick Reference Guide, Electronic Brake Force Distribution, Teach Pad). Ezt a fordítók hajlamosak szolgaian követni, ami stiláris, írásképi szempontból teljesen indokolatlan. Ha mondjuk a dokumentum megnevezését tulajdonnévnek tekintjük – ami elfogadható –, akkor is elegendő a kezdő nagybetűzés (azaz Üzemeltetési kézkönyv, Gyorskeresési útmutató), annál is inkább, mivel ezek a szövegrészek rendszerint más módon – félkövér, dőlt szedéssel vagy más betűtípussal – is ki vannak emelve. (Ter­mészetesen az ügyfél kifejezett kérésére ettől el lehet térni.) A rendszer tartozékoknál, önálló alrendszereknél, kiegészítőknél pedig – mivel ezek megnevezése a magyarban egyszerű köznév – még ez sem indokolt (tehát Electronic Brake Force Distribution System = elektronikus fékerőelosztó rendszer, Teach Pad = programozópult).

ungarisch deutsch übersetzung

Figyelemfelhívó, veszélyjelző kiemelések

DANGER, WARNING, CAUTION, NOTICE: Ezeket angolban igen gyakran kettőspont követi, funkciójukat, miszerint ezek Figyelemfelhívó kiemelések, tiszteletben tartva magyar megfelelőiket tanácsos felkiáltójellel zárni. Fontos még annak meg­állapítása, hogy több ilyen veszélyjelzéstípus egyazon dokumentumon belüli használa­takor ezek milyen hierarchikus viszonyban állnak egymással, és annak megfelelően fordítani őket. Tehát az életveszélyre felhívó figyelmeztetés kapja a legerősebb töltetű fordítást (Veszély!), a súlyos sérülésre felhívó a következő fokozatút (Vigyázat!), az anyagi kár bekövetkeztére felhívó pedig a legenyhébbet (Figyelem!).

Elkülönített kiegészítő információk

Ábrákon, rajzokon gyakran előfordul, hogy a törzskifejezéstől – amelynek fordítása ilyen esetben kezdődhet nagybetűvel – zárójelben vagy gondolatjellel elválasztva kiegészítő információ szerepel, amely nagybetűvel kezdődik. Ilyen esetben is szem előtt tartandók a nyelvhelyességi és stiláris szabályok, így itt sem feltétlenül indokolt a nagybetűs kezdés a magyarban. Pl.: Rack and Pinion Steering System (Without power assist) = Fogasléces kormánymű (rásegítés nélkül); 3–door model (With side air bags) = 3 ajtós mo­dell (oldallégzsákkal). Ellenben ha a kiegészítő információ teljes mondat, akkor a he­lyes írásjelhasználatra ügyelni kell! Tehát: Spring Washer (Always replace with new one after removal) = Rugós alátét (Mindig újat szereljen be.)

ungarisch deutsch übersetzungsbüro budapest

Angol többes szám, magyar egyes szám

Mint minden más fordításnál, a műszakinál is nagyon fontos a pontosság, értve ezalatt, hogy ha a forrásszövegben egy adott alkatrész megnevezése többes számban szerepel, akkor a célszövegben ennek ugyanúgy kell szerepelnie, mert csak így hajtható végre pontosan a megfelelő szerelési művelet. Ez alól ritkán ugyan, de lehetnek kivételek. Járműipari fordításoknál, ha például a szöveg így szól: Remove the side air bags, annak korrekt fordítása: Szerelje fel az oldallégzsákokat vagy: Re–install the door mirrors. azé pedig: Szerelje vissza a külső visszapillantó tükröket, ha viszont a fel­szereltség megkülönböztető részeként szerepel többes számban, akkor ott kvázi „páros szervként” viselkedik, tehát inkább az egyes számú fordítás ajánlott. Pl.: Models equipped withside air bags and curtain air bags = oldallégzsákkal és függöny légzsákkal felszerelt modellek; vagy: Models equipped with power door mirrors = elektromos külső tükörrel felszerelt modellek.

német webszövegírás

A műszaki fordítások tehát sokrétű ismeretet, tájékozottságot, felkészültséget igényel­nek. A terjedelmes műszaki fordításoknál rendszerint mindig vannak társfordítók, akik közül a tapasztaltak bizonyára tudnak segíteni, ugyanígy a projektvezetőhöz, vagy rajta keresztül az ügyfélhez is lehet fordulni a problémák áthidalására. Mert nemcsak a jó pap tanul holtig, hanem a jó fordító is, akinek ismérve még, hogy tud és mer is kérdezni.